Technikák

Vágási trükkök

Eddig talán nem is gondoltál bele, hogy milyen nagy jelentősége van a vágás irányának. A már megszokott merőleges vágási ismereteidet egy kicsit kibővítem, hogy mostantól díszíteni is tudj, illetve a különleges találkozási felületeket előkészítsd.

Egy kis matek!

Vastagabb kartonok esetében az élek tervezésekor már számolni kell az anyag vastagságával is, mert már szabad szemmel is láthatóvá válik illetve vonalzóval is lemérhető. Ha ráadásul nem merőlegesen, hanem szögben vágunk, akkor a vágási él még vastagabb lesz.

Általános képlet

Ezen a képen ez látható: figyeld meg, hogy a szaggatott vonal hossza hogyan változik, ha jobban megdöntöd a késedet. Ez fogja adni a vágási él vastagságát.



A következő képeken kiszámoltam neked, hogy egy 1 mm vastag karton esetében hogyan változik a vágási él vastagsága.
A nevezetesebb szögeket jelöltem csak a rajzon: 30°, 45° és 60°-ot.
Tapasztalatom szerint 60°-tól nagyobb szögben vágni már igen nehézkes, kb. ez a határ.

A karton vastagságával egyenesen arányosan növekszik a vágott él vastagsága is, így könnyen kiszámolható.

Jöhet a gyakorlat

A vágást készítheted úgy, hogy a vonalzót a kijelölt vonalra illeszted és a szikével szinte a vonalzó “alatt” vágod el a kartont (jobbra dőlő vágás).

Ennek az az előnye, hogy könnyű a vonalzó mellé illeszteni és ott tartani a szikét vágás közben. Továbbá biztonságosabb is, így tuti nem vágod el az ujjadat.

Neked nem kell ilyen papír szögmérőt készítened, csak a magyarázat kedvéért tettem oda.

Előfordulhat azonban, hogy valamiért a “balra dőlő” vágási technikával kell dolgoznod. Semmi pánik, ilyenkor a vonalzót távolabb kell tenned a vágási vonaltól és a szikéd hegyét kell a vonalra helyezned úgy, hogy közben felfeküdjön a vonalzóra a megfelelő szögben.

Itt láthatod, hogy a vonalzót egyre távolabb kell elhelyezni a vágásra kijelölt vonaltól, ahogy növekszik a dőlésszög. Így egyszerre teljesül, hogy a szike éle a vonalon van, miközben felfekszik a vonalzóra.

Ha nem fém vonalzót használsz, vigyázz, nehogy kivágj belőle egy darabot!

Itt láthatod a vágások végeredményeit. Ez esetben szándékosan 2 mm vastag kartonnal dolgoztam, hogy jobban látszódjanak az élek.

Bármelyik módszert is alkalmazod, kis gyakorlás után hamar rááll majd a kezed.
Remélem tetszett ez a poszt is. Ha igen, akkor lájkold és oszd meg másokkal is.

Megosztás